|
A Sóstói Múzeumfalu
A Sóstói Múzeumfalu Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeuma. Az alapítása (1970) és a megnyitása (1979) óta eltelt idő alatt az “Év múzeuma” címet is elnyert intézmény Szabolcs-Szatmár-Bereg megye leglátogatottabb múzeu¬mává vált. Az évi 70-80 ezres látogatói létszám (annak ellenére, hogy csak áprilistól október végéig van nyitva) a terület adottságait, idegenforgalmát tekintve nem csekély eredmény!
Kedveltségét az intézmény többek között annak is köszönheti, hogy egy egységes keretbe, egy "múzeumi falu" szerkezetébe foglalva mutatja be e terület változatos, sok¬színű népi építészetét és lakáskultúráját. A 7,5 hektár területen öt néprajzi tájegység (Szatmár, Rétköz, Nyírség, Nyíri Mezőség és Bereg) lakó- és gazdasági épületei mellett olyan "kuriózumok" is sorakoznak, mint a Nyíregyháza környéki bokortanyákból átszállított “tirpák porta”, a fejfákkal “benépesített” temető vagy a falu végén meghúzódó cigánykunyhók együttese. Az orsó formájú faluközpontban közösségi épületek is találhatók: a kézműves műhelyek, az iskola, a tűzoltószertár, a harangtorony, a templom, a szárazmalom, a húsbolt alkalomszerűen, a szatócsbolt s a kocsma eredeti funkciójának megfelelően a múzeum nyitva tartási ideje alatt működik is. A paplak és a magtár különféle rendezvények, fogadások ideális helyszíne.
Az állandó kiállításoknak számító épületek és azok berendezése mellett időszaki kiállításokat is rendezünk. A jármi kisnemesi házban megnyitott évi 2-3 kiállítás változatos tematikája miatt tarthat számot az érdeklődésre: a más múzeumok anyagán kívül itt tekinthetők meg azok a tárgyak is, amelyek különben a néprajzi raktárakban találhatók, emiatt ritkán kerülnek a közönség elé.
Igen sok látogatót vonzanak a programok is. A már állandónak mond¬ható egész napos rendezvények (majális, pünkösd, az őszi ház körüli munkák) mellett több alkalmi program – folklórfesztiválok, kismesterség- és kézműves bemutatók – lebonyolítására is vállalkozik az intézmény. Az ínyencek a szerdánkénti népi gasztronómiai bemutatókon és az őszi “Kóstolja meg Magyarországot!” program idején ismerkedhetnek meg a vidék népi konyhájának specialitásaival, ízeivel, míg nyári estéken a magyar és más népek muzsikáját bemutató koncertek várják a zeneszerető közönséget.
|